Végre megérkeztem Brazíliába!!! :) Minden csodás!
Szombat délután indultam Pestről. Párizsig nem tűnt hosszúnak az út. Ott viszont 5 órát kellett várnom a reptéren, éjjel fél 12-kor indult tovább a gép. Alig voltak a reptéren, a legtöbb bolt már be is zárt, de szerencsére a wifit tudtam használni, így még egy kicsit skype-olni is tudtam. Párizstól São Paulóig aztán még 11 és fél óra volt az út. Éjszaka repültünk, hajnali fél 7-kor értünk oda. Jó volt, hogy a repcsin filmet nézhettünk és zenét is lehetett hallgatni, de nagyon hideg volt, mert a légkondit nagyon erős fújatták, így két takaróval próbáltam aludni.


És végre megérkeztem São Paulóba! Pont napfelkeltekor landolt a repülőgép, gyönyörű volt! Miután sikerült beléptem az országba és megtalálnom a bőröndjeimet, elindultam a kijárat felé... olyan izgatott voltam! És mindannyian ott vártak rám: Marcella, Luíza, Paulo, a szüleim és meglepetésként és legnagyobb örömömre Réka is. :))) Nagy felirattal és magyar zászlóval vártak. Annyira jó érzés volt, és olyan boldog voltam, hogy végre itt lehetek!
Ahogyan kiléptünk a reptérről, elámultam a szépséges pálmafák láttán.
São Paulótól még 4 órát utaztunk kocsival, de ez már kellemesebb volt. Útközben megálltunk egy szendvicset enni, de nagyrészt aludtuk. Sokan mondják, hogy Brazíliára az ellentétek jellemzőek, ezért nem lepődtem meg amikor a felhőkarcolók és a szebbnél szebb házak mellett néhány gettót is láttam hazafelé.
És megérkeztünk Bauruba. :) Nagyon szép környéken laknak, egy elkerített lakóparkban, amit kamerákkal őrinek és portás engedi be a lakókat, illetve a bejelentett vendégeket. A házuk is nagyon szép, fehér minden. Az udvaron medence is van. Én Marcellával alszom egy szobában.
Réka itt aludt nálunk, sokat beszélgettünk. Már olyan rég találkoztunk!
Este templomba mentünk, ahol sok ember összejött és ott vacsiztunk.
bauruzinho
Úgy volt, hogy Luiza még este visszamegy Presidente Prudentébe, de a barátja nem jött, aki vitte volna őket, így aztán csak reggel mentek vissza.
Rékával mi hétfőn itthon maradtunk, mert elég fáradtak voltunk. Délben mindenki hazajött, mert ebédszünetük van, így együtt ebédeltünk, tipikusan rizst babbal. (Mondták, hogy minden nap ilyet fogunk enni, csak egy kicsit másképpen.) Oké, nekem megfelel.
Délutánra összekaptuk magunkat és elég programdúsra sikerült a nap hátralevő része. Eljött Lucas (Marcella barátja) és Rékát elvittük Ellie-hez (Minnesotából cserediák ő is), majd elmentünk a rendőrségre, hogy elintézzük, ami szükséges. Elmentünk személyigazolvány képet csináltatni rólam, mert egy képre van szükségem a bérlethez, majd visszamentünk Rékáért és Ellie-ért és együtt elmentünk az állatkertbe.
Nagyon tetszett, mondjuk nekem inkább az a sok növény és a fák, de sokféle állatot is láttunk.
El sem tudom mondani milyen boldog vagyok, hogy itt lehetek!
papagájvirág
Este elmentünk egy csoportos tornára (hétfőn comb, fenék, csípő; kedden has; pénteken pedig zumba lesz várható...).
Utána pedig Rotary gyűlésre mentünk, ahol megint találkoztam Rékával és Ellie-vel és Caroline-nal is, aki Indonéziából jött. Nagyon aranyos, és tényleg nagyon kedves lány. Itt lakott a szomszédomban, nemrég költözött el, amit azért sajnálok...
Hárman vagyunk cserediákok ebben a klubban, elvileg minden hétfőn kell majd mennünk. Én nem is bánom, így még itt is tudunk találkozni Ellie-vel és Caroline-nal.
Caroline, én, Réka, Ellie
Ma reggel Marcellával egyetemre mentem! :) Szerencsére nem volt olyan hosszú, 8-11-ig tartott csak. Hát nem sokat értettem az oktatásból, de legalább láttam, hogy telik a napja. Valószínűleg ha legközelebb megyek viszek magammal valamilyen kis portugál nyelvtankönyvet, hogy legalább azalatt tudom tanulgatni.
Hamar haza is értünk, most fogunk ebédelni. Rizs és bab lesz a menü :) Jó, lehet hogy ez egy idő után egy kicsit unalmas lesz, de sok frissen facsart gyümülcslevet iszunk, sok-sok zöldség és különlegesség van, aminek viszont nagyon örülök!
doce de elite: édesített tejet lassan főzve karamellizálják, nagyon finom
Folytatás hamarosan!
Puszi :)